+36 76 501-794 kre.kaszap.ovoda@kre.hu

Károli Gáspár Református Egyetem

Kaszap Utcai Református Óvoda

„Egy szívet, és egy utat adok nekik…”

Jer. 32,39

Óvodánkról

Kedves Szülők, Kedves Látogatók!
Áldás békesség!
Szívből köszöntöm mindazokat, akik óvodánk iránt érdeklődnek! Külön köszönetem azon szülőknek, akik legféltettebb kincsük nevelését bízzák ránk! Óvodánkba a város egész területéről várjuk azon szülők érdeklődését, akik elfogadják óvodánk keresztyén erkölcsi értékekre alapozott nevelését.
Óvodánk, Kecskeméten mint a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának gyakorló helye, a legmagasabb színvonalon valósítja meg az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjában foglaltakat.
Ezért hiszem, és vallom, hogy az óvodai közösségben megélt szabadjáték, mondókázás, élőszavas mesélés, éneklés, az örömteli, testi képességeket, és a pszihomotóriumot is fejlesztő mozgás, a cselekvésben megélt tapasztalva tanulás, nemcsak a harmonikus személyiséget alapozzák meg, hanem az iskolára való alkalmasság alapját is képezik.

Nevelőtestületünk sajátosságai:

  • szeretetteljes, keresztyén légkör, gondolkodásmód
  • elfogadás, odaadás, határtalan szeretet a gyermekek iránt
  • elkötelezettség a református hitélet megalapozásában
  • magas szintű, korszerű szaktudás
  • sokszínű módszertani kultúra, pedagógiai tapasztalat
  • nyitottság együttműködés a családok felé
  • szakmai alázat

Intézményünk Kecskemét belvárosában, mégis csendes, nyugodt környezetben helyezkedik el a Károli Gáspár Református Egyetem által fenntartott Pedagógiai Kar patinás épülete által védett belső udvarban. Négy felújított, és korszerűen felszerelt, ám bensőséges nyugalmat árasztó csoportszoba, három játszóudvar, és egy jól felszerelt tornaterem várja a gyermekeket.
2022-ben fenntartónk kiemelt támogatásával óvodai épületeink és játszótereink játékeszközei teljesen megújultak. Csoportszobáink bútorzatát kicseréltük, sokoldalú fejlesztést támogató játékokkal és infokommunikációs berendezésekkel gazdagodtunk.
Az idegrendszeri érést támogató mozgásterápiás eszközeinket további TSMT eszközök beszerzésével fejlesztettük. Játszóudvaraink korszerű, ütésálló burkolattal való borítása folyamatban van.

Küldetésünk

Keresztyén alapokon nyugvó értékőrzés, közvetítés, értékteremtés. Tesszük mindezt korszerű szaktudással, szakmai alázattal, az óvodás gyermekek életkori sajátosságaihoz, és egyéni fejlődési üteméhez igazodva.

A harmonikus személyiségfejlesztést szelíd mintaadással, élményszerű neveléssel, a tapasztalva tanulás feltételeinek megteremtésével teremtjük meg.

Gyakorlóhely

Gyakorlóhelyként tudásátadás, mintaadás a hallgatók részére.

Szellemiség

Mindezt a református szellemiségű elhivatottság hatja át.
Keresztyén óvodánkban a gyermekre Isten ajándékaként tekintünk.

Csendes Percek

A mindennap megjelenő „csendes percek” alatt – imádság, hála, egy-egy ige (aranymondás) – támogatja a gyermekek lelki életének fejlődését. A bibliai történetek feldolgozását hitoktató segíti. Intézményi ünnepeinkkel nyitunk a családok felé, melyek segítik az óvodai közösségformálódást is.

Mindehhez az alábbi feltételeink adottak:

• elhivatott, sokszínű módszertani kultúrát képviselő nevelőtestület
• képzett nevelő-oktató munkát segítők
• szülők, pedagógusok, gyermekek, élő, szoros kapcsolata
• ezen alapokon alapuló bizalom, mely a nevelés hatékonyságát nagymértékben segíti
• a Fenntartó, és az intézményünk napi, közvetlen egymást támogató kapcsolata,

Pedagógiai Munka

a Pedagógiai karral való szoros együttműködésből adódóan,
korszerű pedagógiai munka
• a Református Egyházközséggel való kapcsolat támogatása által a hitélet élményszerű megalapozása, (hitoktató személyének biztosítása)
• a karnyújtásnyira levő belváros sokszínű kulturális értékének, lehetőségeinek mindennapos beépítése a tapasztalatszerzésbe.

Bizalom

Megelőlegezett bizalmukat elfogadva, köteleződünk el abban, hogy a kisgyermekkor ezen szakaszának útján közösen tegyük meg az első lépéseket. Majd együtt haladva, felelősségteljesen, okosan szeretve, következetesen nevelve, egyéni tempóban érünk az út végére, ahol gyermekük alkalmassá válik egy új életszakasz biztos kezdetére.

Bízom abban, hogy intézményünk küldetését és sajátosságait megismerve

szívesen bízzák ránk gyermekük nevelését!

Szél Emma

igazgató

Nevelőtestületünk hitvallása

Kecskeméti Református Óvodánk nemcsak nevében az, hanem elvárásaiban és lehetőségeiben is, ezért küldetéséhez tartja magát. Itt szolgáló pedagógusaiként tudjuk, hogy értékszerető, megőrző és értékközvetítő szerepet kell betöltenünk az új nemzedék számára, mely a múltból fakad és a jövő felé mutat. Ez a gondolkodásmód az, mely meghatározója társadalmunk arculatának, az emberi együttlétnek és az egyház jövőjének. A nevelőtestület összetett feladatot lát el és az egyébként is elvárandó nevelés-oktatás mellett munkálkodunk azon is, hogy megalapozzuk a keresztyén értékrend szerinti viselkedési formákat.
Célunk keresztyén indíttatást adni a gyermekeknek, és azt, hogy otthonukká váljék ez a hely. Továbbá célunk még óvodásainkat a különböző fejlődési szakaszokon átvezetni úgy, hogy minden egyes gyermeknél a cselekvésbeli és gondolkodásbeli önállóságot fejlesztjük, ugyanakkor a közösséghez tartozást is erősítjük. Különös hangsúlyt fektetünk a beszédfejlesztésre, a differenciált képességek fejlesztésére, a mozgásra, valamint – Kodály városában – a zenei és hitéletre.
Fontos számunkra az egymással való törődésen át a szakma iránti alázat, gyermekek iránti gyengédség, féltés, odaadás. Elengedhetetlen, hogy a Fenntartóval és Partner kapcsolatainkkal a jó kapcsolat ne csak a jelen, hanem a jövő bázisa is legyen!

„Tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.”

Fokozatosan erősítjük az egyházhoz való kapcsolatukat, kötődésüket. Mivel mi szülők és nevelők munkatársak vagyunk a nevelésben, ezért egymásra utaltak is vagyunk. Közösek a terveink, a feladataink, a céljaink. Szeretnénk értékteremtő, értékhordozó szellemiséget teremteni, mely hangsúlyozza, hogy a keresztyén neveléshez a szelídség és a tapintatosság a méltó. Bennünk pedagógusokban él a vágy, hogy szeretettel végezhessük a reánk bízott gyermekek erkölcsi nevelését, ezen magatartásformák megalapozását. Úgy végezzük nevelő-oktató munkánkat, hogy módszertani kultúránkat folyamatosan megújítjuk és ezzel a gyermekek sokoldalú fejlesztését szolgáljuk.

 

Óvodapedagógusok

„A ma különleges pillanatai lesznek a holnap emlékei.”

Dobos Ágnes - Cseresznye csoport

2021-ben végeztem a Károli Gáspár Református Egyetem óvodapedagógus szakán, így most 2022-ben örömmel és várakozva térek vissza a gyakorló óvodába az ismerős óvodapedagógusok közé, egy megújult intézménybe.

Egyetemi éveim során volt szerencsém az írországi Dublin City University-n egy szemesztert tanulni, ahol olyan szakmai tudással tudtam bővíteni pedagógus repertoáromat, amit nap mint nap ki tudok használni az óvodai nevelésem során.

Külföldi tanulmányom alkalmával, a saját bőrömön is megérezhettem, hogy mennyire fontosak a valós megtapasztalások, amire nagymértékben építek a külső világ megismerése tevékenységek során is, valamint amennyiben ez a tematikákhoz kapcsolódóan nem valósítható meg, akkor IKT eszközökkel kiegészítve próbálom még szélesebbé, és élvezetesebbé tenni a tanulást, fejlődést a gyermekek számára.

Több éven keresztül versenysportoltam, amely megtanított arra, hogy a közösségnek együtt milyen ereje van, így fontosnak tartom, hogy a gyerekek egy szeretetteljes, bizalommal teli, egymást segítő csoport részei legyenek, amely teljes mértékben támogatja őket a kibontakozásban a szociális és a kognitív területeken egyaránt.

Kiemelten fontos számomra a gyermekek önfeledt, boldog, elmélyült játékának, fejlődésének biztosítása, mivel ez azontúl, hogy őket előre viszi, számomra is olyan pozitív energiát tud adni, ami garantáltan be tudja aranyozni az ember mindennapjait.

Barátaimnak, a sportnak, valamint a tanulmányaimnak is köszönhetően az angol nyelv használata a mindennapjaim szerves részévé vált. Az angol-magyar kéttannyelvű óvodai nevelésem sor ezt a nyelvhasználati szeretetet szeretném átadni a gyermekeknek, megismertetni őket az angolszász kultúrával is, miközben nekik is összefonódik az angol nyelv aktív használata a játékokkal, és különböző tevekénységeikkel.

DR. Munkácsi Gézáné Klári néni - Cseresznye csoport

Édesanyám hivatását megismerve követtem őt ezen a pályán. Az idő gyorsan elröpült. Mára már régi óvodásaim gyermekeivel ismerkedem.

Ami nem változott, az a célom, hogy az óvodában eltöltött sok idő után a bátorító neveléssel, élményekkel és tevékenységekben gazdag óvodai élettel,

a „Jaj de jó volt együtt lenni,

Évről évre növekedni,

Melegedni ölelésben,

Álmodozni egy mesében,

Jókedvűen énekelni,

Szivárványt együtt rajzolni,

Mint a szélvész úgy szaladni,

A világról beszélgetni „
(Balla Piroska verse) érzéssel menjenek tovább útjukon a gyermekek. Ez idő alatt a gyermekek személyiségének kibontakozása engem is gazdagít.

Mert „a szeretet fürge labda, visszadobja aki kapja”.

Lakatosné Hachbold Éva - Süni csoport

Igazgató helyettes

Mindkét ágról a Soltvadkertet Würtenbergből érkező és benépesítő német ajkú, evangélikus és református családok leszármazottja vagyok. Így az egyházhoz való kötődésem, mondhatni születésemkor, 1966-ban végérvényesen eldőlt.

Még szorosabbá vált ez a kapcsolat, amikor a rendszerváltás hajnalán az országban elsőként induló evangélikus oktatási intézmény, a soltvadkerti Evangélikus Egyházi Óvoda nevelőközösségébe kaptam meghívást 1994-ben, melyet 24 éven át vezettem.

Két évet töltöttem a KEVI Harangvirág Óvodájában, ahol szakmaiságomban megújulhattam, és ahol igazi otthonra leltem.

Pedagógiai alapelvem:
„Meg kell tanulnunk a gyermek szemével látni és fülével hallani, meg kell tanulnunk a gyerek élményvilágának a szintjén beszélni. Meg kell tanulnunk mindenekelőtt azt, hogy ráálljunk a gyermek érzelmi hullámhosszára, megéljük emocionális történéseit, elfogadjuk vágyait, tiszteljük fantáziáját, s mindezzel elősegítsük a szabad kommunikációt, a nyitott személyiség kibontakozását. Ennek feltétele pedig nem kevesebb, mint a gyermekbe vetett bizalom, az iránta érzett felelősség, amelyből nyílt és derűs légkörben, ésszerű szabályok között, a gyermek felelőssége is kicsírázik.”
(Mérei Ferenc)
                                                                                          

A legnagyobb „kitüntetés” számomra a gyermekek szeretete.
Fontos az is, hogy keresztyén pedagógusként szeretettel végezhetem a reám bízottak erkölcsi nevelését és erkölcsi személyességük kialakulásának megalapozását. Nevelő-oktató munkámat úgy végzem, hogy módszertani kultúránkat erősítem és ezzel a gyermekek sokoldalú fejlesztését szolgálom.
Küldetésként tekintek egyházi, és pedagógusi szolgálatomra és azon fáradozok, hogy az óvoda által építhessem a gyülekezetet, valamint célom, hogy tusculanum, azaz békés hely, menedék legyen az óvoda a reám bízottaknak a világ zaja elöl.

Szakmai elismerések, feladatok:

Péterfy Sándor díj – Révfülöp, 2008
Tessedik Sámuel díj – “Az év pedagógusa” díj – Bonyhád, 2017
Mesterpedagógus – 2018
Magyarországi Evangélikus Egyház Nevelési Oktatási Bizottságának tagja
2023 – tól : RPI Mester Szaktanácsadó

A legnagyobb „kitüntetés” számomra a gyermekek szeretete.

„Ismerni kell és át kell élni a
gyermekkor titkát”.

Dr. Péterváriné Weinhardt Mónika - Süni Csoport

1988-ban szereztem diplomát a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Kar óvodapedagógus szakon.

1992. augusztus óta dolgozom a kecskeméti gyakorló óvodában 2015-ben fejlesztő, differenciáló területen pedagógus szakvizsgát tettem.

A folyamatos megújulás érdekében fontosnak tartom a szervezett és önképzési forma adta lehetőségeket kihasználni.

Nagyon fontosnak tartom az partnerközpontú, együttműködő, támogató, segítő kapcsolatok kialakítását. A gyermekek számára elsődlegesnek tartom a szeretetteljes, érzelmi biztonságot nyújtó légkör kialakítását. Játékközpontú környezet megteremtésével, közös élményekkel, közös tevékenységekkel az egymáshoz tartozást erősítjük.

Családanya és nagymamaként is átélem, hogy „Ismerni kell és át kell élni a gyermekkor titkát”.

Több mint húsz – gyakorlatban eltöltött – év alatt nagyon sok tapasztalatot szereztem, s a munkám még mindig örömet tud jelenteni számomra.

Kovácsné Tóth Erika - Nyuszi Csoport

A pedagógiát hivatásomnak tekintem. Tanítói diplomával, szakvizsgával is rendelkezem.

Szerető családban élek, anya vagyok.

1993. óta foglalkozom óvodás korú gyermekekkel, ebben a közegben tudok igazán kiteljesedni.

Több mint húsz – gyakorlatban eltöltött – év alatt nagyon sok tapasztalatot szereztem, s a munkám még mindig örömet tud jelenteni számomra. Az óvodát elsősorban a nevelés és szocializálódás színterének tekintem, ahol lehetőség van arra, hogy a kicsik egyénisége a játék, a tevékenykedés, közös élmények megélése során kibontakozhasson. Igényességre törekszem, fontosnak tartom, hogy értéket közvetítsek. Számomra lényeges, hogy minden gyermek kellő figyelmet kapjon, jusson idő a beszélgetésekre, az elmélyülésre. Hiszem, hogy az óvó- szerető környezet, az őszinteség és a bizalom ami szakmánk alapja, és azt, hogy a gyermeknek következetességre, megfelelő keretekre és szabályokra is szüksége van.

 

Kovácsné Szekeres Szandra - Nyuszi csoport

Szakvizsgázott pedagógusként lehetőségem van csoportommal az óvodapedagógus képzés gyakorlati szakképzésében részt venni. Fontosnak tartom, hogy a hagyományos pedagógiai szemléleteket szem előtt tartva, az új pedagógiai módszerek figyelembevétele mellett, a gyermekek érdekeit kiemelten a családokkal együttműködve végezzem munkámat. Három gyermek édesanyjaként egyéni tapasztalatokkal és nyolc év szakmai múlttal rendelkezem.

Tevékenységek során törekszem a minél szélesebb körű, legtöbb érzékszervet bevonó személyes tapasztalat, élmény felkínálása, alkalmanként óvodán kívüli programokon való részvétellel is.

Ami a természetben megközelíthetetlen, elhozom számukra IKT eszközök használatával. Arra törekszem, hogy a gyermekek kreatív gondolkodását fejlesszem a kérdés, probléma feltárásával, majd megoldásával. Vallom, hogy a gyermek legnagyobb fejlődése szabad játékban valósul meg, melyhez fontos a tudatos játékválasztás segítése, a tanulási folyamatok közösjátékba építése.

Napi tevékenységek során előnyben részesíteni a jókedvű dalos és mozgásos tevékenységeket. A csoportunkra bízott gyermekeket kollégámmal együttműködve a legjobb tudásunk szerint a keresztyén hit és értékrend alapján neveljük.

A csoportunkra bízott gyermekeket kollégámmal együttműködve a legjobb tudásunk szerint a keresztyén hit és értékrend alapján neveljük.

Hiszem és vallom , hogy a pedagógus szakmában akkor tudunk igazán kiteljesedni, és még nagyobb odaadással fordulni a gyermekek felé, akkor érthetjük meg, s vehetjük észre a legbensőbb rezgéseiket, amikor magunk is szülővé válunk.

Nádudvariné Breznyánszki Edina - Cinege csoport

A Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karán 2006- ben tanítói és óvodapedagógusi diplomát is szereztem, műveltségterületként pedig néptáncos múltam miatt a testnevelést választottam. Angol nyelvvizsgával rendelkezem. 2009-ig a Zrínyi Ilona Általános Iskolában dolgoztam napközis nevelőként, majd megszületett az első gyermekem, 2018-ben pedig a második.

A saját gyermekeim nevelése által új tapasztalatokat, új nézőpontokat kaptam, általuk fejlődtem én is, pedagógiai munkámat többek között ez is nagyban meghatározza. Nagyon szerettem az alsós gyermekekkel foglalkozni, de szükségét éreztem magam kipróbálni abban is, hogy mit tudok nyújtani a 3-6 éves gyermekek nevelésében, fejlesztésében, ezért 2012-ben óvodapedagógusként kezdtem dolgozni.

Hiszem és vallom, hogy a pedagógus szakmában akkor tudunk igazán kiteljesedni, és még nagyobb odaadással fordulni a gyermekek felé, akkor érthetjük meg, s vehetjük észre a legbensőbb rezgéseiket, amikor magunk is szülővé válunk. Az iskolában szerzett tapasztalatok nagyban segítenek, hogy úgy tudjam terelgetni az óvodás korú gyermekeket, hogy testileg, lelkileg, szociálisan valamint kognitív képességeikben is megerősödve boldog, kiegyensúlyozott, kudarc mentes iskolakezdésben lehessen részük.

Fő szakterületem a néptánc, és a népi gyermekjátékok, mellyel gyakran szinesítem a mindennapokat az óvodai életben. 13 évesen már tagja voltam a Nógrád táncegyüttesnek, s az ott szerzett tudást a folklórról számos szakmai továbbképzésen gyarapítottam. 16 éve rendszeresen tartok külön foglalkozásokat óvodás korosztálynak, de tanítottam a Hírös Néptánc Tanodában iskolásokat is, valamint 7 évig vezettem kezdő felnőtt néptánc csoportot, emellett óvodapedagógusoknak tartottam több szakmai továbbképzést arról, miként lehet a népi gyermekjátékokat nem csak mozgás, de az egész személyiség komplex fejlesztésére használni.

A Cinege csoport mindennapjait ezek mellett angol nyelven is segítem, valamint a magyar népi kultúrát a református értékrenddel karöltve kívánom közvetíteni a gyermekek felé.

Jenei Adrienne - Cinege csoport

„A világon mindenkinek hinnie kell abban, hogy képes valami olyasmit nyújtani, amit a világ nélküle nem kapna meg.” Gilbert Keith Chesterton

Jenei Adrienne vagyok, óvodapedagógus. A kecskeméti Neumann János Egyetem Pedagógusképző Karán végeztem óvodapedagógus szakon 2018-ban. Egy óvodapedagógusi diplomával és kettő középfokú B2 komplex nyelvvizsgával is rendelkezem angol és olasz nyelvből. 2018 óta dolgozok a kecskeméti gyakorló óvoda angol – magyar kéttannyelvű óvodai csoportjában, ahol az óvodai nevelés angol -magyar nyelven történik. Naponta több, mint 20 „gyermekem” ragyogja be napomat, akik csillogó szemekkel várják mindig azt, hogy milyen új angol – magyar éneket, dalt, verset tanulunk, s milyen új játékot fogunk közösen játszani.

Fontosnak tartom, hogy a csoportomban nyugodt, szeretetteljes légkört tudjak teremteni, amelyben minden gyermek játéka szabadon kibontakozhat. Pedagógiai munkámban szívesen használom a drámapedagógia elemeit, valamint az infokommunikációs eszközök alkalmazása is a mindennapi munkámat színesítik.

Egy pedagógus folyamatosan képezi magát, önképzés céljából továbbképzéseken is részt veszek. Szabadidős tevékenységeim közé tartozik a horgolás, varrás, kreatív tevékenységek és a sport.

„A világon mindenkinek hinnie kell abban, hogy képes valami olyasmit nyújtani, amit a világ nélküle nem kapna meg.”

A Mi Óvodánk. Családunk.

A közösségünk.

Kapcsolat

Telefon

+36 76 501-794

Cím

KRE Kaszap Utcai
Református Óvoda
6000 Kecskemét Kaszap u. 6-14.,
Magyarország

E-mail

kre.kaszap.ovoda@kre.hu

Nyitvatartás

Hétfő-Péntek: 7:00-17:00

Ebéd igény / lemondás

Kérjük a kedves szülőket, hogy a gyermekek ebédjének megrendelését vagy lemondását  legkésőbb előző munkanap
reggel 8:30-ig tegyék meg
a következő e-mail címen:

kaszapebed@gmail.com

Értük – A Kaszap és Őz Utcai

Gyakorló Óvoda Gyermekeiért Alapítvány

Adószám: 18340222-1-03

Bankszámlaszám: 11732002-20414089

Cím: 6000 Kecskemét, Kaszap utca 6-14.